Magyar   English   Deutsch
A környékről  /  

Öreg Tanyacsárda - Lajosmizse

csarda.png
 
 

Bemutatkozás

Az Öreg Tanyacsárda már több, mint 45 éve töretlenül várja vendégeit az év minden napján. A csárda nem más, mint egy faházas büféként indult, de mára már olyan híres étteremmé nőtte ki magát, aminek hírét már a hazai és a külföldi vendégek is messze elvitték. A sajátos ételspecialitások mellett, már gasztronómiai rendezvények is megrendezésre kerülnek.

Itt rendezik meg például a Sobri Halnapokat, a helyi Szüreti mulatságot, az András naphoz köthető disznótort, de még számos olyan rendezvényt, amit a kulináris élvezeteket kedvelők biztosan megtalálják a maguknak megfelelőt. Az étterem lovas telepe csaknem 110 lóval büszkélkedhet. Ennek köszönhetően számos lovasbemutatók és lovaglás is színesítheti az idelátogató vendégek napját. Egy kellemes ebéd után pedig - a kicsik örömére - olyan őshonos magyar állatokkal is megismerkedhetnek, mint a szarvasmarha, rackajuh vagy pulyka. 


Konyha

Az Öreg Tanyacsárda étlapján természetesen a klasszikus, hagyományos és  magyaros ételek találhatóak, konyhája ezért is érdemelt ki számtalan gasztrodíjat. Ugyan úgy mint a kezdetekkor, ma is friss, primőr és minőségi alapanyagokból készítik az ételeket a magyar konyha régi receptjei alapján. Az édesszájúak a megannyi desszert közül is válogathatnak, amik szintén házi recept alapján készülnek el. Itallapjukon felbukkannak a magyar termelők által kínált borok, pálinkák és természetesen az üdítők is. 


Megközelítés

Az Öreg Tanyacsárda Budapesttől 71 kilométerre, Lajosmizse külterületén helyezkedik el az 5-ös főút mentén, a Sipos horgásztó mellett. Lajosmizséről vagy Budapestről is könnyen megközelíthető akár tömegközlekedéssel, ugyanis buszmegálló pár méterre található az étterem bejáratától. Az autóval érkezőket egy hatalmas, több, mint 30 férőhelyes, ingyenes parkoló várja.
 

MagánZoo - Felsőlajos

maganzoo.png
A felsőlajosi MagánZoo 2015-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, Tóth Tibor kezdeményezésére. A 20 hektáros területen húzódó létesítmény az állatkölyök bemutatóival robbant be a köztudatba, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. 1 kilométer hosszan futó sétaútja mentén közel 400 élőlénnyel ismerkedhetnek meg testközelből az érkezők.

Macskafélék

A MagánZoo legnagyobb szenzációját kétségtelenül a nagymacskák jelentik. A gyűjtemény 5 szibériai tigrissel, 2 fehér bengáli tigrissel, hiúzzal és egy oroszláncsaláddal is büszkélkedhet. Az állatok döntő többsége még kölyökként került a park gondozásába, majd féltő gondoskodással, szeretetben nevelték őket. Kifutóik nagysága és minősége vetekszik az állami kézen levő állatkertekével. Mivel a fajvédelem mind a mai napig fontos szerepet játszik a létesítmény életében, érdemes figyelni a híreket, hiszen a születendő kölyköket egész biztosan meg lehet majd etetni, simogatni.


Háziállatok

A domesztikált állatok kifutóiban az egzotikus kétpúpú tevétől egészen az egyszerű házi kecskéig mindenféle élőlény megtalálható. A parkban vásárolt ZOO csemegével akár kézből is lehet őket etetni, de vigyázat: a bendőjük feneketlen és bármilyen technikát bevetnek a finom falatok megszerzéséért. Különösen a lámáknál kell odafigyelni, akik egészen sajátos módon, köpéssel adnak hangot a nemtetszésüknek. Az állatkert juhoknak, lovaknak, póniknak és olyan jámbor rágcsálóknak is otthont ad, mint a hörcsög, a nyúl és a tengerimalac.


Egyéb látnivalók

A tollasok táborát egzotikus madarak, papagájok és fácánok színesítik. A vígan ugrándozó majmok között gyűrűfarkú maki, jávai makákó és selyemmajom is fellelhető. Közvetlenül a makákó-kifutó mellett az ormányos medve életébe lehet bepillantást nyerni, míg a hiúz szomszédságában tarajos sülök kaptak helyet. 


Étkezési lehetőség

A MagánZoo területén minden év márciusától egy meghitt hangulatú büfé üzemel, a szibériai tigrisek és az egzotikus madárfajok között. Kínálatában a család minden tagja megtalálhatja a kedvére való fogást. A frissensültek, hamburgerek és szendvicsek mellett nassolni valók, sör, kávé és üdítő is vásárolható. Nagyobb csoportoknak bográcsban főtt ételekkel kedveskednek, a gyerekeket pedig egy hatalmas játszótér csábítja órákon át tartó szórakozásra.


Megközelítése

Elsősorban autóval érdemes nekiindulni a kalandnak, mivel a legközelebbi vasútállomást egy 3 kilométeres séta választja el az állatkerttől. Az utak jól táblázottak, a park mellett pedig tágas parkoló áll rendelkezésre. Mivel a sétaút homokkal fedett, esős időben sem okoz gondot a terület bejárása.
 

Pusztatemplom

pusztatemplom.jpg
Lajosmizse városának legrégebbi építészeti emléke a 14. század végén épült Pusztatemplom. A kora gótikus stílusú templom úgynevezett pusztatemplom volt, ami azt jelentette, hogy lakott területen kívül, a pusztában állt.

Az általunk ismert első régészeti feltárást Szabó Kálmán, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója végezte el 1927-ben. A templom réti mészkőből épült, zsindelytetıvel volt fedve.
A réti mészkő, népiesen „darázskő” jóval puhább, kisebb teherbírású, lyukacsos szerkezető, ezért is pusztul a hagyományos kızetekhez képest gyorsabban.
Ez a templomrom egyszerű, egyhajós, Keleten sokszögben záródó, gót stílusú templom maradványa. A szentélyben még látható az Oltáriszentség elhelyezésére szolgáló fülke.

Az újabb ásatásokat Fülöp András végezte el 1995-ben. Fülöp András 9 sírt tárt fel. Mivel a még meglévı támpillérek már nem feküdtek az alapon, hanem csak a levegőben lógtak, így erősítő támaszként már nem szolgáltak, hanem gyengítették, húzták a falakat. Emiatt a lehető legrövidebb idın belül meg kellett erosíteni a támpilléreket, melyet 1999-ben a Pusztatemplom Alapítvány a
Goméppel elvégeztette.
A Pusztatemplom és a közelében lévő kis település lakossága nagy valószínőséggel az 1591-1606 között tartó háborúban pusztult el.

A templom megközelítése: A templom az 5. számú fıúttól kb. 4-4,5 km-re
található. Könnyen megközelíthető az 5-ös számú fıúton Budapest felől
Lajosmizse felé haladva, a település előtti „Kónya dűlő” buszmegállónál
balra fordulva, áthaladva az M5-ös autópálya felett, majd egy kereszteződésen szintén egyenesen áthaladva már látható a templomdomb a rommal.
 

Autós Szafari Park - Nagykőrös

autossafari.png
 

Bemutatkozás

Tapasztald meg a vadon izgalmait Nagykőrösön, az ország egyetlen Autós Szafari Parkjában! Több mint 200 állat várja, hogy találkozz velük, hogy simogasd és megetesd őket. Mivel a Richter Szafari Park mindössze 50 percre van Budapesttől, egy napos kirándulásra is tökéletes választás.
 

Safari állatai

Tigris, oroszlán, indiai elefánt, zebra, zsiráf, kétpúpú teve, watusi marha, ló, szamár, emu, láma, strucc, magyar szurkemarha, skót-felföldi marha, vízibivaly, őz


“Mini Zoo” állatsimogató állatai

Bennett-kenguru, láma, törpemalac, alpaka, magyar racka juh, juh, nyúl, ló. liba, láma, kacsa, tyúk 
 

Élménypark

A nagykőrösi Szafari Park attól lesz egész napos családi program, hogy egy szuper Élménypark is csatlakozik hozzá. Rengetegféle szórakozási lehetőség adódik: a cirkuszi sátornál artisták produkciója varázsol el, a Dínó Parkban egy 65 millió évet átszelő időutazáson vehetsz részt, és még egy 30 méter magas óriáskerékre is felülhetsz. Íme a teljes felhozatal:

Safari Eye
Gokart
Mesekörhinta és mesevonat
Dodgem
Gyermek lánckörhinta
Nagy lánckörhinta
Csúszdák, ugrálóvárak
Céllövölde és dobozdobáló
Horgászat 
Tornádó 
Extrém 


Információ

Hazánk első és egyetlen autós safari parkját minimum 30 perc alatt lehet bejárni kocsival. Fontos, hogy csak zárt karosszériájú járművel hajthatsz be, a megengedett max. sebesség pedig 5 km/h. Az ablakot annyira engedd le, amennyi hely szükséges az etetéséhez, a visszapillantókat célszerű behajtani. Az állatoknak szigorúan tilos a Zoo csemegén kívül bármilyen ételt adni.


Nagykőrösi Szafari Park gyerekkel

Az ide látogató családok örömére a szafari park teljes mértékben gyerekbarát. Kialakítottak a területén egy játszóteret, és büfét is, amely hideg-meleg ételt, valamint italokat árusít. Óriási tér van a közös sétákhoz, az állatok közelsége pedig kicsiknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen szórakozás.


Szafari park megközelítése

Budapesttől kevesebb mint 1 óra alatt kényelmesen elérhető a helyszín. Amennyiben megvásároltad a Pest megyei matricát, az M5-ös autópálya a leggyorsabb módja az odajutásnak (lajosmizsei lehajtó).
 

Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark - Kecskemét

kecskemetielmenypark.png

Bemutatkozás

A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark egész évben várja a látogatókat, garantálva a felejthetetlen szórakozást és pihenést. Az élményfürdő és csúszdapark mellett kipróbálhatod a híres gyógyvizet, úszhatsz a versenyuszodában, vagy élvezheted a wellness szolgáltatásokat. Mindez Kecskemét szívében, egy 2800 négyzetméteres területen érhető el.
 

Élményfürdő

ÉLMÉNYMEDENCE SODRÓFOLYÓSÓVAL
Az élményfürdő rengeteg meglepetést tartogat. Több belső és egy külső medence kínál feledhetetlen élményeket. Az egyik fedett medence, amely egy legyezőre emlékeztet, több szórakoztató funkcióval is felszerelt: sodrófolyosó, vízfüggöny a barlang bejáratánál, pezsgőlevegő két barlangi ülőpadban, 4 ülőhelynél hát- és derékmasszázs és víz alatti világítás.

Vízmélység: 18-180 cm
Vízhőfok: 28-30 °C



HULLÁMMEDENCE
A hullámmedencében nem csak a hullámokat lovagolhatod meg. 1 méteres magasságból bele is ugorhatsz a medencébe az ugrás szikláról. Ha épp nem hullámzik a medence, akkor a pezsgőrészben és vizes buzgárokkal kényeztetheted magad. 

Vízmélység: 18-180 cm
Vízhőfok: 28-30 °C


GYERMEKMEDENCE
A benti gyerekmedence igazi paradicsom lehet a gyermekeknek. A lubickolást vízgomba, vizes kiscsúszda és hangulatos víz alatti világítás teszi feledhetetlenné.

Vízmélység: 50-80 cm
Vízhőfok: 30-32 °C


BABA MEDENCE
A legkisebbekre is gondoltak a baba medencével. Itt a vízmélység csupán 30 cm, így biztonságban pancsolhatnak a babák. A jó kedvet 3 spriccelő állatfigura is biztosítja.

Vízmélység: 30 cm
Vízhőfok: 31-33 °C


JAKUZZI
Ha a rengeteg élmény után egy kis ejtőzésre vágysz, akkor remek választás a jakuzzi. A hátadat, derekadat és vádlidat is kényeztetheted a légbefúvóknak köszönhetően. 

Vízmélység: 100 cm
Vízhőfok: 34-36 °C


PANORÁMA MEDENCE
A panoráma medencében, ahogy a neve is árulkodik, gyönyörű panorámában lehet részed. A medence 3 méteres magasságban kapott helyet. Itt igazi forró karibi hangulatban lehet részed.

Vízmélység: 90-120 cm
Vízhőfok: 30-32 °C


KÜLTÉRI ÉLMÉNYMEDENCE
A kültéri élménymedence is számos meglepetést rejt magában. Kényeztetheted magad a 4 nyakzuhany egyikével, vizes buzgárral vagy a 4 pezsgőlevegő valamelyikével.

Vízmélység: 120 cm
Vízhőfok: 30-36 °C


KÜLTÉRI GYEREKMEDENCE
A kültéri gyerekmedence hasonló mint a beltéri testvére. Kis vízgomba, 4 darab spriccelő állatfigura és medencén belüli csúszda várja a gyerkőcöket.

Vízmélység: 30 cm
Vízhőfok: 30-32 °C


Gyógyvíz

A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark minősített gyógyvize a Hírös Gyógyvíz. Kiválóan alkalmas kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek kezelésére, izomfájdalmak és idült ideggyulladások enyhítésére, balesetek, sérülések és ortopédiai műtétek utókezelésére.

Fontos! A javasolt fürdési idő maximum napi 2 x 30 perc.

BELTÉRI GYÓGYMEDENCE
A beltéri gyógymedence vizének hatását wellness élményelemekkel kiegészítve élvezheted. 4 ülőhelynél a hát- és derékmasszázs varázsát élvezheted hangulatos világítással egybekötve.

KÜLTÉRI GYÓGYMEDENCE
A kültéri gyógymedencét szintén wellness elemekkel dobták fel. A 4 hát- és derékmasszázsos ülőhelyen felül,  pezsgőlevegő és 2 db nyakzuhany is igénybe vehető.


Szaunavilág

A szaunavilágban 3 finn szauna, két infraszauna, gőzkabin, tepidárium és Himalája sószoba is helyet kapott, ezekkel is teljessé téve a pihenés élményét. A Szaunavilágban egy kültéri- és egy beltéri jakuzzi, illetve egy merülőmedence is találató.

Csütörtöktől vasárnapig izzasztó szaunaprogramok várnak. Fontos! A szaunaprogramok árát a normál szaunajegyen felül kell fizetni.

✓ Finn szauna I.
✓ Finn szauna II.
✓ Finn szauna III. (kültéri, naturalista)
✓ Infra szauna I. (piros)
✓ Infra szauna II. (kék)
✓ Aroma kabin
✓ Gőzkabin
✓ Sószoba
✓ Tepidárium
✓ Beltéri jakuzzi
✓ Merülőmedence
✓ Kültéri jakuzzi


Uszoda 

50 MÉTERES VERSENYMEDENCE
Az 50 méteres versenymedence 10 pályával rendelkezik. Tökéletes helyszín országos és nemzetközi vízilabda mérkőzéseknek, illetve úszóversenyek is. A medence két 25 méteres medencévé is átalakítható a mozgatható végfalaknak köszönhetően. A versenymedence melett egy 700 fős lelátó is helyet kapott.

25 MÉTERES VERSENYMEDENCE
Az 50 méteres versenymedence kistestvére 6 pályával rendelkezik. Tökéletes választás az amatőr úszók számára.

TANMEDENCE
A tanmedence elsősorban az úszásoktatásoknak a helyszíne. Egyszerre 30 főt tud befogadni.

 

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont - Cegléd

 

cegledi furdo.jpg

 

Bemutatkozás

2024-ben is kivételes élményekkel vár a Ceglédi Gyógyfürdő: 18 csúszda, wellness szolgáltatások és gyógyvíz gondoskodik a pihenésről. Pihenj a termálvíz ölelésében, próbáld ki a csillagfényes szaunát vagy pezsdülj fel az Aqua Centrumban!
 

Ceglédi Termálfürdő

A Cegléd Termálfürdőben nincs életkori határa a feltöltődésnek. Összesen 4 fedett medence várja a vendégeket. Ebből kettő gyógyvizes ülőmedence: a hőmérsékletük 34-38°C között mozog, és tökéletes teret adnak a csendes pihenőhöz.

A fedett fürdő átellenes oldalán viszont folyton pezseg az élet. Ott található ugyanis a hidromasszázzsal csábító élménymedence és persze a kicsik kedvence, a teknőcös gyerekmedence is.

 

Gyógyvíz

Sokan Pest megye legjobbjaként emlegetik azt az 54°C-os termálvizet, ami több, mint 1000 méter mélyről tör fel Cegléden. Elnézve kiemelkedő nátrium-klorid-hidrogénkarbonát, valamint fluorid és jodid tartalmát, nincs is ezen semmi megdöbbentő.


Mire jó a ceglédi gyógyvíz?

– mozgásszervi megbetegedések ellen
– reumatikus bántalmak enyhítésére
–  idegpályák rehabilitációs kezelésére
– emésztőszervi bántalmak orvoslására
– bőrgyógyászati problémák javítására
– az immunrendszer megerősítésére


Wellness, szauna

Ám a cegléd fürdőben nem csak gyógyvízzel frissíthetjük fel a szervezetünk energiaraktárait – széleskörű, színvonalas wellness szolgáltatások várnak a komplexumban. Rengetegféle masszázs közül lehet válogatni, ahogy fizikoterápiás kezelésekben sincs hiány. Akkor is bátran váltsd meg a kiegészítő jegyet, ha kifejezetten a szaunázásért dobban a szíved. Miért? Mert akkor az alábbiakat mind-mind kipróbálhatod:

– finn szauna
– infraszauna
– 20 fős Csillagfény szauna
– jégkásagép
– dézsa
– szaunaprogramok (előre meghirdetett időpontokban)
 

Ceglédi Aquapark

Adrenalin, száguldás, frissítő csobbanás – a 2005-ben épült Aqua Centrum nem kevesebb, mint 18 csúszdával ajándékozza meg vendégeit! Mindegy, hogy egy 3 éves totyogóról van szó, egy izgalomra vágyó tiniről vagy akár a bevállalós szülőkről: itt minden korosztály megtalálja a kedvenc csúszdáját. 

3-7 éves korig
Gyermekcsúszdák

7 éves kortól
Csőcsúszdák

10 év felett
Vad folyó
Inga
Úszógumis kamikaze

12 év felett
Iker kamikaze
Hagyma csúszda
Négypályás vízicsúszda

14 év felett
Dragon csúszda


Szolgáltatások

Amennyiben a ceglédi strandot választod, a fürdő szolgáltatásai egész biztosan levesznek majd a lábadról. Aki focizni vagy röplabdázni szeretne, azt homokos sportpályák várják, de akár egy rögtönzött vízilabda meccset is le lehet nyomni nyáron az egyik medencében.

Gyerekkel azért jó program, mert csodaszép parkosított területen fekszik, fogocskára alkalmas térrel és árnyat adó fákkal. Emellett természetesen korszerű játszótér is tartozik a strandhoz, illetve korcsoportonkénti bontásban animációs gyerekprogramokon tudnak részt venni a kicsik.

5 ok, amiért imádni fogod a ceglédi fürdőt

✓  Több, mint 15-féle medence
✓  18 db csúszda
✓  Pest megye egyik legjobb gyógyvize
✓  Szülinaposok ingyen csobbannak (a kedvezmény csak nappali Gyógy-és Strandfürdő belépőre használható fel, az Aqua Centrumra és éjszakai fürdőbelépőre nem érvényes)
✓  Szuper programok egész évben


Étkezési lehetőség

Megéheztél úszás közben? Akkor irány a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont gasztrosora! A fedett fürdő emeletén egész éves nyitva tartó büfé gondoskodik a finom harapnivalókról, de dönthetsz úgy is, hogy az Admirál Étteremben fogyasztod el az ebéded.

Nyáron jócskán megugrik a szolgáltatók száma: az Aquaparkban koktélbár, strandszerte pedig kisebb büfék és fagyizók ütik fel a fejüket, hogy széles kínálatból válogathass. Csak tartsd észben, hogy a nyitva tartásuk erősen függ az időjárási viszonyoktól!


Megközelítés

Ceglédet Budapestről forgalomtól függően kb. 1 óra 15 perc alatt lehet elérni, az E60- as úton át.

Ha tömegközlekedéssel érkeznél, zónázó vonattal Budapestről vagy Szolnok felől is könnyedén megközelítheted a fürdőt. A Budai út megállótól gyalogosan nagyjából 20 perces menetidővel kell számolni, de akár taxi és busz segítségét is igénybe vehetitek.